Kábítószer-kereskedelem vagy birtoklás? A határok és a védelem szerepe a bírói gyakorlat tükrében

A kábítószerrel kapcsolatos büntetőügyek gyakorlata rendkívül érzékeny kérdés a magyar büntető igazságszolgáltatásban, különösen akkor, ha a vádlott szándéka, élethelyzete és magatartása nem feleltethető meg egyértelműen a „klasszikus” kereskedői profilnak. Az utóbbi évek ítélkezési gyakorlata azt mutatja, hogy a határ a kábítószer birtoklása és a kereskedelem között gyakran homályos, a minősítés sokszor nemcsak jogi, de bizonyítási kérdéssé is válik. Védőügyvédként különös figyelmet fordítok arra, hogy ezekben az ügyekben a védekezés ne csupán formális legyen, hanem valóban érdemi – különösen, ha az eljárás során nincs egyértelmű bizonyíték a terjesztői tevékenységre.

​

A jogi háttér és a gyakorlat dilemmái

A Büntető Törvénykönyv (Btk.) kábítószerre vonatkozó szabályozása két fő elkövetési formát különít el: a fogyasztói és a terjesztői magatartásokat. Míg a birtoklás tipikusan a saját használatra történő megszerzést, tartást, esetleg termesztést jelenti, addig a kereskedelem már haszonszerzésre irányuló tevékenységeket ölel fel – mint például az átadás, kínálás, forgalomba hozatal, szállítás.

A gyakorlatban azonban a határvonal nem mindig ilyen világos. Nem ritka, hogy a vádlottaknál talált mennyiség jelentős, de semmiféle tárgyi vagy tanúvallomás nem igazolja, hogy az anyag továbbadására, értékesítésére ténylegesen sor került volna. Ilyen esetekben a bíróság gyakran arra a következtetésre jut, hogy a mennyiségből és egyéb körülményekből következtethető a terjesztői szándék – ezzel pedig máris a kábítószer-kereskedelem súlyosabb tényállása kerül megállapításra.

 

A szándék és a bizonyítás fontossága

A védelem szempontjából kulcsfontosságú, hogy rámutassunk: a puszta mennyiség nem elegendő a kereskedelmi szándék bizonyítására. A bírói gyakorlat maga is elismeri, hogy az értékesítés szándéka önmagában még nem minősíti az elkövetést kereskedésnek. Elengedhetetlen vizsgálni azt is, hogy az adott személy fogyaszt-e kábítószert, milyen életkörülmények között él, és fennáll-e annak realitása, hogy az adott mennyiséget – bármily meglepő is – saját használatra tartotta.

Védőként az én feladatom, hogy feltárjam azokat a körülményeket, amelyek a vádlott szándékának komplexitását árnyalják. A terjesztői szándék bizonyítása ugyanis nem alapulhat feltételezéseken, egyes mozzanatokból kiragadott részleteken vagy sztereotípiákon. Minden eset más, és minden vádlott egyedi élethelyzetből kerül az eljárás alá.

​

A minősítés súlya: éveket jelenthet

A Btk. szerint a birtoklás alapesete egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A kereskedelem viszont akár nyolc évig, minősített esetekben pedig életfogytig is terjedhet. A minősítés tehát nem jogi apróság, hanem sorsfordító döntés. Egy-egy félreértelmezett vagy túlzottan szigorúan értelmezett cselekmény lehetséges következménye évekre meghatározhatja a vádlott életét.

​

Ennek fényében kiemelten fontos a védelmi stratégia precíz kidolgozása: a mennyiség, a lefoglalt eszközök, a vádlott életvezetése, előélete, jövedelmi viszonyai, és minden olyan körülmény, amely alátámaszthatja a saját fogyasztásra irányuló szándékot.

​

Bírói gyakorlat: nem mindig egységes

A Pécsi és Szegedi Ítélőtábla határozatai között találhatunk példákat arra, hogy azonos tényállás alapján eltérő következtetésre jutnak: az egyik ítélőtábla a kábítószer mennyiségéből önmagában következtet a forgalmazási szándékra, míg más esetekben – még jelentős mennyiségű kábítószer esetén is – csak birtoklást állapítanak meg. Ez a jogalkalmazói bizonytalanság különösen indokolttá teszi a védelem megerősítését.

​

Konklúzió – a védelem felelőssége

Védőként azt képviselem, hogy a jog nem lehet automatikusan szigorú ott, ahol a bizonyítékok nem egyértelműek. A kábítószerrel kapcsolatos ügyek többségében nem bűnszervezetben eljáró nagykereskedőkkel, hanem sokszor szociálisan hátrányos helyzetű, vagy függőség által érintett emberekkel van dolgunk, akiknek élete a vád súlyától és minősítésétől függ.

Az én dolgom az, hogy minden körülményt megvizsgálva és a törvény keretein belül a lehető leghatékonyabban védjem az ügyfelem jogait és érdekeit – különösen akkor, ha a bűncselekmény minősítése tekintetében is lehetőség van enyhébb, arányosabb következtetésre jutni.